Barta Márton Istvánnak hívnak, 1992-ben születtem. Mádon lakom szüleimmel és két testvéremmel: húgommal és öcsémmel.

Hivatásom története még általános iskolás koromra vezethető vissza. 12-13 éves lehettem, amikor egy szentmise keretében, az átváltoztatás alatt éreztem, milyen jó és felszabadító lenne az Urat szolgálni az Ő oltáránál. Ez az érzés egészen a gimnázium végéig nem jött elő bennem, és nem is foglalkoztatott. Aztán eljött a továbbtanulási kérelem beadásának ideje, én pedig beadtam jelentkezésemet az Egri Érseki Papnevelő Intézetbe. Érsek atya felvett 2010 nyarán és azon év őszén el is kezdtem a tanulmányaimat a Szemináriumban, amelynek egészen 2012 szeptemberéig a tanulója voltam.

2012-ben volt egy erős megingás a hitemben. Nyáron szerelmes is lettem, és azt éreztem, hogy már nem tudom folytatni, amit elkezdtem, nem képviselném már hitelesen Krisztust papi hivatásom útján. Így elmentem a Szemináriumból. 2013-2016-ig egy mádi cégnél dolgoztam. Eközben kisebb tanulmányokat is folytattam.

2015 májusában eltöltött egy erős érzés, amely tettekre késztetett. Újra feltört bennem egy elnyomott vágy és érzés a papi hivatás iránt. Nyáron volt a gimnáziumi osztályommal az első találkozónk az érettségi óta, amely után betértem Szabó József spirituális atyához a Szemináriumba egy beszélgetésre. Megbeszéltük egy 3 napos személyesen vezetett lelkigyakorlat időpontját, mégpedig a Nagyboldogasszony előtti három napra. Ezen a lelkigyakorlaton az Úr ismét meghívott az Ő különleges szolgálatára, és én igent mondtam rá. Ezután egy éven keresztül havonta jártam be spirituális atyához lelki beszélgetésekre, lelki vezetésre. Majd 2016 tavaszán ismét beadtam jelentkezésemet a Szemináriumba, ahová Dr. Ternyák Csaba érsek úr ismét felvett és nagy örömmel fogadott vissza „fiai” közé. 2015 szeptemberében elkezdtem ismét szemináriumi tanulmányaimat és pappá formálódásomat.

Azóta már több hullámvölgyön is túljutottam, de egyik sem ingatott meg hitemben és elköteleződésemben. Hiszem és vallom, hogy ebben nagyon nagy szerepe van égi édesanyámnak, a Boldogságos Szűz Máriának, aki vigyáz rám, és anyai kezével vezet engem. Sokszor adtam már hálát az Ő segítségéért, és Fiánál, Krisztusnál való közbenjárásáért, és remélem még megannyiszor érezhetem majd anyai szeretetét, amellyel vezet engem, hogy Krisztushoz egyre inkább közeledjek. Visszajövetelem óta igyekszem minden nap elimádkozni egy rózsafüzért, és akolitussá avatásom óta (2017. november 26.) pedig amikor csak lehetséges, imádni Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Érzem, hogy e két imamódnak hatalmas megtartó ereje van hivatásomban, erőt ad mindennapjaimban, és megnyugvást bajaimban, problémáimban.