Avatások, szentelések

Krisztus király vasárnapja előtti szombat este az első évfolyam egy kereszt-kitűzőt kap, illetve egy rózsafüzért. Ez első hallásra nem tűnhet nagy eseménynek, ugyanakkor mégis rendkívül fontos, hiszen ez szimbolikusan is jelzi, megerősíti a papnövendéknek sorába való tartozást. A kereszt mint a megváltásunk jelképe emlékeztet minket hivatásunk alapjára, forrására. A rózsafüzér azt az imádságot szimbolizálja, mely által növekedhetünk ezen hivatásban, és az Istennel való szeretetkapcsolatban, mely leginkább éltet minket. Ezzel a kispap elindul a papság felé vezető kegyelmekben gazdag úton.

Egy egész életre szóló esemény a kispap életében: a beöltözés. A növendék az első évben felkészült arra lelkileg, hogy méltó módon, tiszta lélekkel fogadja a reverendát. A szó etimológiájának alapja a reverendus latin melléknév, mely magyarul tiszteletre méltót jelent. Micsoda mondanivaló! Ezentúl a kispapot, aki lehet, hogy nem is változott annyit, hogy erre méltó legyen, „tiszteletesnek” fogják hívni, csak azért, mert reverendát visel. Nem a ruha teszi az embert, de ez mégis egy óriási jel a nagyvilág előtt. Eddig kívülről semmi nem jelezte a kispapi mivoltot, ezentúl azonban mindenki számára egyértelmű. Ki tudja, lehet valakit az utcán meglátott reverendás kispap vagy pap vezet közelebb Istenhez. Ezért viselése óriási felelősség. Minden cselekedete immáron az egyházat fémjelzi, az egyház nevében történik. Eltűnik az egyén, a kispap személyében Isten cselekszik. A reverenda magára a kispapra is óriási hatással van: jelzi számára az isteni élet fontosságát, mely viszonyítási pont a saját életében.

Krisztus király vasárnapján a 3. évfolyamos kispapokat lektorrá avatják. Ez is nagy felelősséggel jár, hiszen a Szentírás hitünk egyik alappillére. A lektor az immár három éves felkészülés alatt megismerte a Bibliát, így azt méltó módon, hitelesen olvashatja fel a liturgiákon. Ezen évek során a benne való elmélyedést a napi olvasáson túl bizonyos tantárgyak is segítették. Ezentúl mint az egyház részéről megbízott személy, szervezhet a plébániákon Biblia-köröket, felnőtt  hittanokat.

A következő állomás az akolitussá avatás. Egyre közelebb a papszenteléshez, egyre közelebb az Oltáriszentséghez. Mar az ókeresztényeknél is az akolitusok segédkeztek a szentség kiszolgáltatásában. Feladatuk tehát nem kevesebb, mint Krisztust az Eucharisztiában elvezetni a hívekhez. A szentmisén belül ez az áldoztatás során valósul meg. Ezentúl végezhet igeliturgiát is, melynek végén szinten áldoztathat. Nagy segítség a papoknak, hogy első péntekeken (és persze más alkalommal is) a betegek látogatásában és áldoztatásában is segít. Így a lelki vezetésben is otthonosan kell mozognia. Ezentúl más szertartásokat is vezethet, pl. a temetést. Mindezekhez a 4 év során megszerzett tudásból leginkább felhasználja a liturgikus, dogmatikai, zenei ismereteket.

A kispap kéri felvételét a szent rendekre. Krisztus király vasárnapján a tanulmányai végéhez közeledő 5. éves növendék formálisan is kéri a diakónussá, majd pappá szentelését. Másik oldalon pedig ott van a kispap egyfajta bemutatása a hívek előtt. Ennek a lépcsőfoknak a neve admissio, mely magyarul annyit jelent, hogy „misszióhoz, misszióra”. Ez pártatlanul kifejezi az egyházi rend talán legfontosabb kifejeződését, a missziót. Papság mint misszió, mely egész életre szóló elköteleződés, örök életre szóló gyümölcsökért.

Fotó: Balogh Ferenc