A nevem Marosi Balázs, és Isten kegyelméből 1994. augusztus 1-jén születtem Erdély egyik legkeletibb és legszebb kis városában, Kézdivásárhelyen. A fogantatásom és a családom után ez a kis város és ez a vidék volt az első szép ajándék számomra az Úrtól. Nagy ajándék a családom, hiszen kitartóan neveltek, tanítottak, és egyben példát is adtak a jóra. Itt jártam óvodába és iskolába egészen a nyolcadik osztályig. Nagy fába vágva a fejszémet, a kilencedik osztályt már Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban kezdtem el, amely mint kisszeminárium készített fel arra az útra, amelyen Isten kegyelméből haladok. Gyermekkoromban részesültem a keresztség szentségében, majd ahogyan annak lennie kell, harmadikos koromban a bűnbánat és Eucharisztia szentségeiben, ill. tizenegyedikes koromban a bérmálás szentségében.
Gyermekkorom papjai olyan hatással voltak rám, amely mind a mai napig élő élmény a szívemben. A mindennapos szentmisék, a rendszeres ministrálás, és az, amit az oltárnál Isten adott, mind hozzájárultak ahhoz, hogy az igent szinte gondolkodás nélkül kimondhassam. Az elsőáldozásom utáni időszakban városunk mindkét plébániáján plébános- és káplánváltás történt. Isten úgy gondoskodott városunkról, hogy olyan lelkipásztorokat rendelt nyája fölé, akik tanúságot tettek és tesznek Urunk szeretetéről. Ekkor került a főplébániára ft. Vargha Béla esperes, plébános, aki mind a mai napig elöljárója a közösségnek, majd nemsokára ft. Pál Vilmos segédlelkész. Ez az időszak fektette le számomra a biztos alapot, hogy én is úgy akarok élni, ahogyan ők. Az egyházközségben szolgáló segédlelkészek élete a továbbiakban is meghatározó volt számomra, főleg így most visszatekintvén az elmúlt évekre. Végtelenül hálás vagyok nekik mindenért. A gyermekkori élmények, a ministránsok közössége, a cserkészcsapat, továbbá az iskolai tanáraim, az elöljáróim, a kisszemináriumi spirituálisom, Korom Imre atya Isten iránt elkötelezett élete és hite, osztálytársaimmal és iskolatársaimmal megélt testvéri közösségünk, lassan és biztosan kövezték ki előttem az utat.