Nyeste Tamásnak hívnak, 1997-ben születtem Nyíregyházán, de Újfehértón élek szüleimmel és két húgommal. Gyerekkorom óta vallásos neveltetésben részesültem. Rendszeresen járunk az újfehértói római katolikus templomba. Itt kezdtem el ministrálni még gyerekkoromban. Az általános iskolát az újfehértói Vasvári Pál Általános Iskolában végeztem, majd ezután Debrecenben a Szent József Gimnáziumban érettségiztem 2016-ban. Ezt követően elvégeztem egy kétéves idegenvezetői OKJ-s tanfolyamot, szintén Debrecenben. Kiskoromban nagyon sok meghatározó személy volt környezetemben, akiktől rengeteget tanultam az egyházi életről és az imádságról.

Édesanyám két testvére római katolikus pap, általuk betekintést nyerhettem a papi élet mindennapjaiba. Mindezek ellenére a hivatásról csak a gimnázium utolsó évében kezdtem el gondolkodni, ám ekkor még elvetettem a Jóisten hívását. Miközben iskolába jártam, elkezdtem fotózással is foglalkozni, valamint aktívan sportolni. Mindez idő alatt azt vettem észre magamon, hogy egyre többször jár az eszem a papságon. Az OKJ-s tanulmányaim vége felé még inkább erősödött bennem a hivatás gondolata, és ezen a ponton éreztem, hogy még egyszer nem hagyhatom figyelmen kívül Isten akaratát. Így jelentkeztem a Szemináriumba, ahová felvételt nyertem.